Sziasztok!

Napjainkra a feeder horgászat, azon belül is a method feederezés a legnépszerűbb horgászmódszerré nőtte ki magát. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már a kezdetektől részese lehettem a versenyszerű feederezés fejlődésének, amit sok kedves emlék és siker kisért. Rangos hazai versenyeken elért szép eredményeim mellet három világbajnoki érem is gazdagítja gyűjteményemet. Versenykörülmények között és hétköznapi horgászataim során is lehetőség szerint a pontyhorgászatot részesítem előnyben. Kísérletező horgász vagyok, ami tetten érhető a szerelékeimben és az általam összeállított csalikban, etetőanyagokban.

Termékpalettámat a method módszer igényeinek megfelelően állítottam össze. Minden termék hosszas fejlesztési és tesztelési szakaszon esett át, ahol a legváltozatosabb körülmények között is bizonyítaniuk kellett. 2018-ra etetőanyagok tekintetében egy gyökeresen megújult palettát mutatok be, amik közül garantáltan találni fogsz kedvedre való. Ez három termékcsaládra oszlik, melyek mindegyikébe tudásom színe java került.

Az etetőanyagok mellé természetesen jónéhány, a method módszerhez legsikeresebben alkalmazható csalit is találtok az idei palettán. Ezek mindegyikét úgy alkottam meg, hogy mind ízek, mind színek, formák és méret tekintetében rendkívül fogósak legyenek. Kiemelkedően nagy hangsúlyt kapott a megfelelő felhajtóerő beállítása, ugyanis tapasztalataim szerint ez az, ami a használhatóságot leginkább befolyásolja.

Biztos vagyok benne, hogy az oldalon meg fogod találni a hozzád és a stílusodhoz legjobban passzoló csalogatóanyagokat, ehhez rengeteg segítséget fogunk nyújtani a termékek adatlapján, illetve az Írások menüpontban. Remélem, hogy Téged is hamarosan elégedett vásárlóim körében üdvözölhetlek, és sok emlékezetes fogást könyvelhetsz el a termékekkel. Kérdés/kérés esetén az elérhetőségeken fordulj hozzám bizalommal.

Eredményes horgászatot kívánok!

Novák János